A SÉTA projektről

A SÉTA, azaz Sajtó és Tanulás, a Pannon Lapok Társasága által bevezetett médiapedagógiai program mellyel szeretnénk elérni, hogy a magyar közoktatás szférájában jelenjen meg az újság, mint oktatási eszköz. A WAZ német lapkiadócsoport, melynek magyarországi tagja a PLT, 1997-ben indította el az azóta is sikeresen működő ZEUS (Zeitung und Schule, azaz újság és iskola) projektet (www.zeusteam.de). Míg kezdetekkor a ZEUS programban 7000 tanuló vett részt, addig ma mintegy 45 ezer diák vesz részt a speciális média kurzusokon. A Magyarországon ma még egyedülálló SÉTA médiapedagógiai program a ZEUS projekt magyarországi adaptációjaként is tekinthető.

A SÉTA projekt célja

A 2003/2004-es tanévtől kötelező a mozgókép és médiakultúra oktatása a középiskolákban. Az új tantárgyban azonban nem kapott szerepet az írott sajtó. Ezt az űrt hivatott betölteni a SÉTA médiapedagógiai program.

A Lapkiadók Nemzetközi Szövetsége (WAN) is támogatja a „Sajtó az oktatásban” programokat, mivel felméréseik szerint azokból válik rendszeres újságolvasó, akik korai életkorban kezdenek el olvasni, és forrásként használni az újságokat. A nyomtatott sajtó oktatási eszközként való bevezetése elősegít a tanulók olvasási szokásainak kiszélesítését.

2003. őszétől olyan közös "sétára" invitáljuk a gimnáziumok és szakközépiskolák képviselőit, amelyben az oktatási intézmények a nyilvánosság mellett, a SÉTA tanórákkal hozzájárulnak a médiaprogramban résztvevő tanulókban a kritikus szemléletmód kialakításához.

A SÉTA program működése

A SÉTA projekt időtartama a 2003/2004-es tanévben

  • I. program: 2003. október 6-tól november 28-ig.
  • II. program: 2004. február 23-tól április 2-ig

A SÉTA működési területe
A 2003/04-es tanévben a Pannon Lapok Társaságának működési területéhez tartozó középiskolákat vontuk be a programba.

PLT területe
Nyugat-Dunántúli Régió Vas Megye Vas Népe
Zala Megye Zalai Hírlap
Közép-Dunántúli Régió Veszprém Megye Napló
Fejér Megye Fejér Megyei Hírlap
Dunaújvárosi Hírlap

A SÉTA oktatás
Minden program indulása előtt egynapos felkészítő konzultáción vesznek részt a programba bekapcsolódó tanárok, melyen a Pannon Lapok Társaságának vezetői és a napilapok főszerkesztői, munkatársai tartanak előadásokat, adnak hasznos tanácsokat a program iskolában történő lebonyolításához.

A tanárok munkáját a SÉTA oktatási segédlet, míg a diákok tanulását munkalapok segítik.

A program keretében minden diák és tanár 7 héten keresztül saját terjesztőhálózatunkon keresztül minden reggel megkapják a megyei napilapot. A tanulók számára a szerkesztőségek közreműködésével elméleti és gyakorlati ismerteket is kínálunk. Minden iskolába több alkalommal is ellátogatnak a helyi szerkesztők, akik megismertetik a diákokat az újságírás alapjaival. A diákok lehetőséget kapnak arra, hogy a szerkesztőségben látogatást tegyenek és a veszprémi nyomda munkájába is belepillanthatnak

Az újságban történő megjelenés formái
A program ideje alatt a diákoknak publikálási lehetőséget biztosítunk: napilapjaink (Dunaújvárosi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap) szerkesztőségei minden héten a terjesztési területükön tanuló diákok írásaiból állítják össze a SÉTATÉR oldalt. A diákok minden héten nagy izgalommal várták saját vagy társaik nyomtatásban megjelenő írásait. A program végén, december 9-én a legkiemelkedőbb írásokból a négy megyében közös mellékletet jelentettünk meg. A SÉTA II. programjának végén, áprilisban szintén megjelenik a SÉTATÉR melléklet az öt napilap mellékleteként.

 

Fórum

Szavazás